Bemutatkozás

2008. dec. 12.
Portugál önkéntes Miskolcon

André Campos egy éven át segítette munkájával a hátrányos helyzetű, család nélkül felnövő fiatalokat Miskolcon.

Az Európai Bizottság Fiatalok lendületben, Európai önkéntes szolgálat programjának keretében a portugál fiatalember egy éven keresztül segítette a hátrányos helyzetű fiatalokat a borsodi megyeszékhelyen. Főként kulturális programokat szervezett gyerekeknek, de a déli népek kultúrájával is megismertette őket. Dolgozott a Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozatos tanulóival is, mozgásszínház darabjukat tavasszal mutatták be a helyi közönségnek.

Gergely Zsolt, a megyei önkormányzat alelnöke André Campos tevékenységét oklevéllel ismerte el. Sikeres munkájához a budapesti portugál nagykövetség is gratulált, valamint Sebők Attila, a programot támogató miskolci Bricostore áruház igazgatója és Kristóf Adrienne, a Csészike Alapítvány elnöke is megköszönte azt. Gergely Zsolt hangsúlyozta az önkéntes program jelentőségét, melyben olyan színes élményeket, értékes tapasztalatokat szerezhetnek a fiatalok, melyek pozitívan formálják a személyiségüket és lehetőséget adnak az aktív európai állampolgár szerepéhez szükséges értékek megszerzéséhez. Sebők Attila, a programban szerezhető hasznos gyakorlati tapasztalatokat emelte ki. Kristóf Adrienne a szervezetük nemzetközi programját mutatta be, melynek keretében eddig 12 országból 16 fiatalt fogadtak, akik a Miskolci Gyermekvédelmi Központban végzik/végezték munkájukat.


Híreinkből


2011. nov. 28.: 

Lisszabon 2011. november 28-30.

2011. nov. 22.: 

November 21-27. - Baltazar Diaz Színház, Funchal, Madeira

2011. nov. 08.: 

Elkészült Szabadi Vilmos, Keszei Bori és Homor Zsuzsanna októberi, lisszaboni útját bemutató rövidfilm-ízelítő.