Bemutatkozás

2009. okt. 28.
Kondor Lajos (1928-2009)

Életének 82. évében elhunyt Kondor Lajos verbita szerzetes.

Kondor atya 1928-ban született Csikvándon. 1946-ban lépett be a verbiták (Isteni Ige Társasága) rendjébe. Első fogadalmát 1948-ban tette. Elöljárói utasítására 1949-ben elhagyta Magyarországot, először Ausztriába, majd Németországba menekült. 1953-ban, St. Augustinban szentelték pappá. Portugáliába 1954. november 19-én érkezett.

1956 és 1962 között az ő szervezésében és irányításával készült el a nyugaton élő magyarok adományaiból a fátimai Magyar Keresztút és az 1964. májusában felszentelt Szent István Kápolna.

1960-tól a fátimai pásztorgyerekek boldoggá avatási perének viceposztulátora, 2000-ben történt boldoggá avatásuk óta pedig szentté avatásukon munkálkodott.

2006. január 18-án öt évtizedes portugáliai munkájának elismeréseként Jorge Sampaio portugál köztársasági elnök a Köztársasági Érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki.

2006 októberében pedig, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából Sólyom László köztársasági elnök, az egyetemes emberi értékek gyarapításáért, a fatimai üzenet világban való terjesztéséért és a magyar-portugál kapcsolatok erősítéséért kifejtett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta a magyar származású verbita szerzetesnek.

Kondor atyától pénteken, október 30-án 11 órakor, a fátimai bazilikában gyászmise keretében vesznek végső búcsút, majd a fátimai temetőben helyezik örök nyugalomra.


Híreinkből


2011. nov. 28.: 

Lisszabon 2011. november 28-30.

2011. nov. 22.: 

November 21-27. - Baltazar Diaz Színház, Funchal, Madeira

2011. nov. 08.: 

Elkészült Szabadi Vilmos, Keszei Bori és Homor Zsuzsanna októberi, lisszaboni útját bemutató rövidfilm-ízelítő.